Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állatok filmsztárokként

2013.08.31

 Mister Ed

A Mister Edként ismert ló – hivatalosan is elismert nevén Bamboo Harvester – 1949-ben született Kaliforniában. Apja, The Harvester Edna és Jim Fagan tulajdona volt, míg a ló anyját, Antezt egy arab ember hozta be az Államokba Lengyelországból.

A Francis the Talking Mule filmsorozatban alkotott igazán emlékezeteset a ló, 1950-től 1956-ig minden évben megjelent egy ilyen film, melyben Mister Ed látható volt. 1958-től saját sorozatot is kapott, Mister Ed néven futott 1966-ig, összesen 145 epizódban állították a kamera elé az állatot.

1968-ban a lovat elaltatták öregsége miatt, hiszen elérte a 18. életévét is. a Mister Ed készítői sosem nyilatkoztak, hogyan érték el azt, hogy úgy látszódjon a nézőközönség számára, hogy a ló valóban beszél.

Madison

Madison, a sárga Labrador retriever szuka 1999-ben novemberében született Hawaiin. Gazdája Kim Stahl, aki részmunkaidőben kutya-trénerként tevékenykedik. Mielőtt a filmiparban tűnt volna fel, nyomkereső-kutyaként alkalmazták nagyrészt. 2001-ben Hawaiin ő volt a 8. legjobban engedelmeskedő kutya. Az állat tulajdonosa, Madison két kölykét is megtartotta, akik a Byrddee és a Jane névre hallgatnak.

Leginkább a Lost sorozat kedvelői számára lehet ismerős, hiszen először a Lost: Missing Pieces című mini-sorozatban volt látható, ahol a Vincent névre hallgatott, szuka létére eddigi szerepeiben – ami igaz, csak a Lostban volt – kan kutyaként látható. Előtte egy 44 perces Lost: Revelation című filmben jelent meg, a későbbiekben pedig a Lost – Eltűntek sorozatban szintén a Vincent névre keresztelt kutyaként láthatták a nézők.

Bart I

1977. január 19-én született alaszkai Kodiak-medve számos hollywoodi filmben feltűnt a 23 éve alatt. Trénerei Doug Seus és Lynne Seus voltak, akik a Wasatch Rocky Mountain Wildlife, Inc dolgozói, melynél az állatokat tanítják. Az állat felnőtt korára elérte a 290 centimétert és a 690 kilogrammot.

John CandyDan AykroydDaryl HannahAnnette BeningEthan HawkeSteven SeagalGregory PeckTchéky KaryoBrad PittAlec Baldwin, és Anthony Hopkins filmjeiben is látható volt, az utóbbi színész két filmjében is forgatott. A színészek mind le voltak nyűgözve, hogy milyen tanulékony állat.

Halála 2000. május 10-én következett be daganat miatt, miközben Brad Pitt-tel a Growing Up Grizzly dokumentum filmen dolgozott.

Bart II

A mai napig a filmiparban tevékenykedő medve a második a filmiparban, aki a Bart nevet viseli. 2000-ben született Alaszkában. A 272 centiméterre megnőtt állat tulajdonosa és egyben trénere Doug és Lynn Seus, akik elődjének is a gondját viselték. Mára kifejlett egyed lett, 1000 kilóra becsülhető a súlya.

Látható volt a Helyszínelők és a Trónok harca egy-egy sorozatában is, valamint több sikeres filmben is szerepelt már. Idén fog megjelenni a Red Machine, melyben a címszereplő a medve és az egész történet az állat köré épül.

Az állat lánytestvére is a filmipar egyik medvéje, aki nem szerepel annyi filmben, mint bátyja.

Terry

1933. november 17-én született Chicagóban. Kétségtelen, hogy a legismertebb kutya a filmipar történelmében. Carl Spitz gazdája és egyben trénere is. Életnagyságú szobrot állítottak az emlékére a Hollywood Forever Cemetery nevet viselő temetőben 2011. június 18-án.

Leginkább a Toto névre hallgató eb több, mint 10 hollywoodi filmben szerepelt a 11 éve alatt. A szuka kutyus majdnem életét vesztette egy lábtörés miatt miközben a Óz, a csodák csodája munkálatai zajlottak, mely közben az erős szelet keltő gépektől nagyon félt.

A forgatáson részt vett hetei után 125 amerikai dollárt, több mint, 27 ezer forintot kapott kutyus 1945. szeptember 1-jén vesztette életét Hollywoodban.

Moose

A Moose névre hallgató kan kutya 1990. december 24-én született Floridában. Eredeti tulajdonosai Sam és Connie Thise voltak, ám a kutyust túl lármásnak találták, egyik kedvenc tevékenysége a macskák kergetése volt. Folyton ugatott, ásott, kárt csinált, lehetetlen volt nevelni. Végül a Floridában található Birds and Animals Unlimited vezetőjének adták, aki Mathilde DeCagnyhez küldte Los Angelesbe, aki az állatokat tanítja különböző trükkökre.

FIlmográfiájában ugyan csak egy film és három sorozat szerepel, de A dumagép sorozat 194 epizódjában az Eddie névre hallgató kutyusként látható.

Utolsó hat évét egy nyugdíjas családnál, a trénerénél töltötte, 15 és fél évesen vesztette életét 2006. június 22-én, melynek oka természetes halál volt.

 
 

 

Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Január / 2020 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 92533
Hónap: 1882
Nap: 44